Mindennapi kihívások

Annak, aki általánosságban nagyon tevékeny, mindig azt figyeli, hogyan alkothat valami hasznosat, és szeret megfelelni az elvárásoknak, a munkanélküliség különösen frusztráló állapot. Hirtelen úgy érzed, senki nem veszi hasznodat, céltalanul lézengsz a nagyvilágban, minden nap felmutatható eredmény nélkül telik el, és a hetek összefolynak anélkül, hogy bármiben előre haladtál volna.

Forrás: Pinterest

Elég nagy kontraszt, amikor a napi számos értekezlet, találkozó, e-mail, telefonhívás, ügyfél és SOS feladat után egyik napról a másikra hirtelen elnémul a mobil, nincsenek ad hoc kötelezettségek, amelyeket azonnal teljesíteni kell, megszűnnek a beosztandó teendők, és az akár napi több tucat kollégával és ügyféllel lebonyolított kommunikáció helyett csak a csend (vagy a tévé) marad. Észrevettem, hogy kiszakadva a mindennapi pörgésből nagyon lelassultam, ami egyrészt jó (hiszen teljesen megszűnt az ártó stressz), másrészt féltem attól, hogy előbb-utóbb az állásinterjún nem tudok olyan frissen, asszertíven jelen lenni, ahogyan kell, és ahogy elvárnám magamtól. Hamar beláttam, hogy muszáj olyan tevékenységeket keresnem, amelyek szellemileg és fizikailag eléggé leterhelnek ahhoz, hogy ne zizzenjek meg, és persze formában tartsam magam. 

Íme néhány példa, én álláskeresőként miben keresem a mindennapi kihívásokat.

– Vezetni tanulok. Bár van jogsim – ráadásul legalább tíz éve -, sajnos soha nem sikerült értékelhető gyakorlatot szereznem a mindennapi forgalomban. Nyilván ez összefügg azzal, hogy belvárosi lakosként mindig egyszerűbb volt tömegközlekedni, mint autót fenntartani és nem létező parkolókat vadászni. Persze az is közrejátszhatott, hogy a férjem egyik kedvenc tevékenysége a vezetés, ezért egyértelmű, hogy kettőnk közül mindig ő ült a volánhoz. Aztán külvárosba költöztünk, és itt a “hegyen” (ami valójában domb) már macerásabb a 20-30 percenként közlekedő buszra várni, egyszerűbb lenne bepattanni a kocsiba. Ezért most, hogy nincs munkahelyi feszkó és túlóra, elérkezettnek láttam az időt, hogy vége normálisan megtanuljak vezetni. Egy elhagyott útszakaszon és parkolóban kezdtük a rutinozást, egyelőre nagyon lelkes vagyok. Annál is inkább, mert a vezetési gyakorlat egyre több álláshirdetésben szerepel kötelező elvárásként…

– Egyre több időt töltök a konyhában. Míg a többi házimunkával viszonylag korán barátságba kerültem, a főzés valahogy mindig kicsit misztikus, nagy volumenű dolognak tűnt nekem, amihez valamifajta szuperképességre van szükség: először is gondosan meg kell tervezni a menüt, majd előrelátóan bevásárolni, mindenki ízlésére figyelve megalkotni az ételt, végül gusztusosan tálalni. Ja, és persze eltakarítani a romokat. Számomra, aki hétvégén is mindig rohantam valahová, korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy majd órákat kotyvasztok a konyhában, és ízletes, izgalmas fogások kerülnek ki a kezem alól. Bár persze egyszerűbb dolgokat már régóta simán elkészítek, most azokat a praktikákat próbálom ellesni anyóstól, amiktől igazán finom és házias lesz a vasárnapi ebéd. Viccesen nézünk ki, mert hétvégente egész délelőttökre kiköltözünk a konyhába, ő mutogat, magyaráz, fűszerez és adagol, én pedig egy kis füzettel állok mellette, és gondosan jegyzetelem a titkokat. Elméletben már szuper szakácsnő vagyok, szerintem hamarosan bátorságom is lesz kivitelezni a bonyolultabb fogásokat. Addig pedig a számítógépen lelkesen egyedi szakácskönyvvé szerkesztem, formázom a tanultakat, aminek nagy hasznát veszem egyszer (ha végre kapok munkát, ergo el tudunk költözni, ergo lesz saját konyhám is).

Katt az egyik kedvenc játékomért! Forrás: Pinterest

– Egy kis agytorna egyaránt hasznos és érdekes. Ha nem is napi rendszerességgel, de gyakran keresgélek IQ-teszteket, logikai feladványokat a neten. Érdekes módon ma már az állásinterjúkon is gyakran találkozhatunk ilyen írásbeli feladatokkal, a HR-esek előszeretettel mérik fel a jelöltek gondolkodását, képességeit ilyen módon. Én hiszek abban, hogy a teljesítményemen lehet javítani, nem a velem született intelligenciától függ. Szívesen gyakorolgatok tehát, néha felhúzom magam, aztán visszatérek, és századszor is keresem a megoldást egy-egy trükkös feladványra. Akit érdekel, érdemes guglizni egy kicsit, izgis teszteket lehet találni. Ugyanígy a nyelvgyakorlással is próbálom frissen tartani az agyam. Két-három szótanító alkalmazás is van a telefonomon, jól elszórakozom velük. Találtam olyan hangoskönyv-applikációt is, ami az angol nyelvű felolvasás mellé magát a szöveget is mutatja, így sokkal hatékonyabb a gyakorlás.

– Az edzés, rendszeres futás is olyasvalami, ami erősíti az akaraterőt, fejleszti a kitartást. Bár soha nem sportoltam versenyszerűen, hosszabb-rövidebb ideig már számos mozgásformát kipróbáltam: aerobikoztam, zumbáztam, úsztam, vízitornáztam, hegyi bicikliztem. Most elég jól összebarátkoztam néhány mobilalkamazással, ami segít a rendszeres mozgásban, és még fizetnem sem kell a bérletért. Ha nincs is kedvem kimenni a lakásból, a házi edzőm szól, hogy itt a futás ideje, és mikor kint vagyok, már nagyon élvezem az egészet. Főleg most, hogy süt a nap, és nem fagy le a fülem a mínusz fokokban. Jó érzés, hogy én, aki soha nem voltam sportember, az egészségem érdekében célokat tűzök ki magam elé, és – bár kis noszogatással, de – teljesíteni is tudom őket. Ha megvolt a napi kilométer, levezetésképpen egy kis súlyzózás vagy biciklizés is belefér, és máris jobban megy este az alvás. Remélem, kellemes mellékhatásként néhány kiló is igyekszik leszaladni rólam. 🙂 

A főnökeim, kollégáim helyett tehát most elsősorban magamnak szeretnék megfelelni, és a saját magam általa kitűzött célokat próbálom elérni. Néha nehezebb, mert megtörik a lelkesedés, jön az önsajnálat, elhagyom magam, csak fekszem a tévé előtt begubózva és nyűgösen. De másnap általában ismét lelkesen kelek, magamban számba veszem a teendőimet, és tényleg élvezem, hogy ennyi “teljesítendő feladatom” van. 

Most pedig megyek is, mert hét ágra süt a nap, és vár a futócipőm. 🙂